Lüktet a csendben

Kibővül a tér, s az üres részekbe
A fény rohanva telepszik be,
Egybefutva árnyékkal, sötétséggel
Felemészti a fekete mélységet.

S firkálva sok hangot énekel a csend -
A madarak fejüket szárnyuk alá véve -
Olyan dallamosan fenséges zene...
Szégyenlik, az ő hangjuk nem ér fel vele.

S hozzá a ritmust nem dobok verik,
Lüktet a csendben két dobogó szív,
S így együttesen még szebben hangzik...
A fény, a dallam a szerelemre fekszik.

S olyan csodálatosan szikrázik,
Varázslatosan valósággá válik,
Ahogy összenő két szerelmes szív,
Eggyé téve mindent, mi őket élteti.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés