Érezd, hogy érezlek!

A tétlenségtől gyűlölt durva órákban,
Mikor nyomasztva bújtat az árnyék,
A ráncos ég redői esőbe futnak,
S fényt utasítanak a felhők mögé,
Akkor kell az erős ölelés,
Melyben lehűl a harag az élet ellen,
Ahol érzed, hogy érezlek én,
S fekete bogara tágul szemednek,
És szerelem-könnyet szerelemmel gyógyítasz.
Olykor már a szavak sem kellenek,
Csak nézünk egymásra cinkosan,
És nevetjük, mily dühös a felleg,
Mert kettőnkön már nincs hatalma.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés