A csendbe vésve

Lelkem tüze ez vagy csak testemé? −hallgatni még nem merek rá

Szüntelen súg egy szót gondolatom, s mindannyiszor letagadnám

De nem előtted, azt hiszem, nekem van szükségem még rá

Szeretnélek ölelni, de csak gondolataink fonódnak a képzelettel

Valahol egybeér mind, és álmokat ígér a végtelennek

Hogy tudd: rád gondolok, s érezd egész nap jelenlétem

Mert ott vagyok veled, s szíved ritmusát játszva mellkasod

Hozzásimulva, karjaidba bújva, ringatózva hallgatom

S közben új dimenziót nyit kettőnknek az alkalom…

Talán csak képzelet mind, de ott van hóba rajzolva

Vagy vízparton a homokban napfénybe fogva

És a szó értelmét még el sem nyerhette

De kimondhatatlansága torkomat sebezve

Rejtőzik fojtottan, hangtalan

Számtalanszor életre kel, s lelkem csókjával száll

De nem hallod, nem hallhatod, amikor rád talál

Hisz úgy sem értenéd még, ha én sem

Csak őrzöm a csendbe karcolva, vésve

Míg képzelet és valóság egymásnak hidat nem talál

Mégis...mennyivel könnyebb így, ha jönnek a gondok

Mint utcán a kavicsba, csak könnyedén rúgok

Elgurul messze, nem is nézem hová

Vidáman megyek az életen tovább

−S közben vigyázva szívemet, szívedben hordozod

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés