A remény
Ostoba és gonosz is
A szív s az ész útjában áll
Hogy hiába érzed és tudod
Merre kell vigyen az út tovább
Saját akaratod porba hull
Mert reménynek adja meg magát
És megmagyarázhatatlan, csak állsz
Csak hagyod, s nem fordulsz
Lábaid mint fák gyökere
Remény köti őket a földbe
S az idő szárítja agyagát
S oly erővel emelnéd lépted
Hogy tested is elhagynád talán
Ha lehetne…ha bírnád még
Szemed tenyereddel feded
Nem akarod már, hogy lásd
De újra visszaránt, hogy remélj…
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés