| Szárnyalni
Bezárt testemben béklyó volt könnyem
Nehéz ólomként húzott a földre
S hiába próbált szabadulni lelkem
Megadtam magam, álmokat temettem
Elfeledve a szabad szárnyalást
Idegenként itt élt a magány
Szomorúan, szürke ruhában
Unottan járkált fénytelen szobámban
De elűzted tőlem, ébresztett mosolyod
Napsugár csillant védtelen szárnyamon
Repülni hívtál, látni a végtelent
S hogy ne féljek többé fogtad a két kezem…
S most, hogy már mindent megtanultam
Kezed látom, ahogy kezemből illan
Zuhanni kezdek, forgok a térben
Nélküled szállni már tudok, de félek
Hát jöjj, s még egyszer emeld fel lelkem
Hogy lássam, előttem nincsen több felleg
Amin ne törhetnék át biztosan szállva
Hogy rátaláljak az örök napsugárra
| |
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Új hozzászólás
Frissítés