A szerelmet olvasod

Ha majd ősz leszel
és öregnek érzed magad
már fáradt vagy talán a nevetéshez,
a mosolyhoz és álmokhoz
Olvasd verseimből ifjú lelkem
mely szerelmét nem viselik meg az évek!
Lelked, szép valód szeretem
s nem arcod, melynek ránca gyűl
Szerelmem heve a múló idő nyomától
s az örök vágyakozástól ki nem hűl

Ha majd a szerelemhez való jogot
már csak gyermekednek, s talán
unokádnak érzed
de verseimből a múlt ifjúsága
tükröződik vissza
tűnődve int a végtelen újra
emlékezni hív minden egyes sorban
S hogy álmokat idéznek az összefonott betűk
érezni fogod, nem múlhat el,
csak szunnyad a vágy, csak szunnyad szerelmünk

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés