|
Egy lettem veled a fényben
...mert megálmodtalak rég magamnak
Valahol mélyen a fejemben
S te átsétáltál a valóságba
Valahogy mélyen a szívembe
S megismertem a mosolyodat
Hiába fordultam el
Egy lettem veled a fényben
Élni a te szívedből tanultam
ujjaim érintve kértek
Ölelj át, ne hagyj, ne hagyj magamra
S megfogtad kezem, vitt a szerelem
És mentem veled, bízva, boldogan
Megyek nyomodban, követlek
Te vezetsz gondolataimban
Belőled élek, lélegzek
Épp csak nyugtalan magamban
Marionet vagyok kezedben
S lassan kihal az öntudat
Az idő ütéseket mér szívemre
S összetöri apró darabokra
Felemeli szárnyra lelkemet
A múlt képei kigyulladnak
De fentről keresve téged
Az emlékek parány fények csak
De mégis nézem a fényeket
S bennük látom arcodat
Szemed kékjén át érzem
Az emlék forrás kifakad
S alaktalan árad széjjel
A szerelem minden mosolya
Csak nézlek, nem érintelek
Össze ne törjön a pillanat
Ellopom újra a perceket
Hogy arannyal vonjam azokat
S tündököljön fényesebben
Ne halványodjon el soha
Tolonganak bennem az emlékek
Türelmetlenül törnek a mába
Szavaidon néha elmerengek
S elképzelem mi lett volna
Ha ott mégsem azt felelem
Ha akkor épp mást mondtam volna
De végtelen lesz a gondolat
Mohón álmodozásra késztet
És százféle lesz a változat
Melyben szerelmed égve érzem
Ahogy testemre fonod karodat
Ahogy megbódít a szent perc
Magamon érzem szemed csókját
Érzékeny bőröm perzseli
Múló pillanat volna csupán
De kezed lelkembe kíséri
Beoltja ezüst mérgét a vágy
S az idő sem enged feledni
Gyermeteg mind az álmodás
Sóhajtva szúrja lelkemet
Kegyes fájdalom az öncsalás
Mélyszép, de mégis fénytelen
S míg becses volt rég a szabadság
Most feláldoz a szerelem
Hisz egy lettem veled a fényben
Szívedből tanultam élni
Amerre mégy, követlek téged
Át az őszbe, veled mindig
Mert kihűl a nyár nélküled
S jéggé dermedhet a szív
| |