Előttem az őszülő táj

Előttem sivár messzeségben őszülő táj
Kristályos a füvön a reggeli dér
Rohan az idő, de mégis... Még áll
S szavaidtól gyorsan jön el hozzám a tél

Múlt és jelen újra találkozik
S egyezséget köt a képzelettel
Buborékban épp csak lélegzik
S haszontalanná lett már a léte

A sok "talán" és "mi lett volna?"!
Esővel vegyül el a könny
Veszítve nyerni, ha tudtam volna
Törvényes lett volna, mi jött

Csak néztelek perceken, órákon át
Minden vonásod bennem él
Szemem még most is téged úgy lát
Mintha ott, melletted lehetnék

Nélküled néma utakra lépett a táj
Üres lett minden álomkép
Némán keresem merre jársz
S hiányod mér rám szenvedést

Sietnék hozzád, ha hívnál
Kezem nyújtva futnék feléd
De szívem a szóra hiába vár
Nem hívsz, s már nem mehetek én

Jövőmben kereslek most is
Pedig te nem lehetsz ott
Szemembe szorítnám könnyeim
De kiűzi arcomra a fájdalom

Apránként szerezted meg szívem
Mosollyal csaltad tőlem ki
Gyermekké váltam én előtted
Naiv gyermekké, ki mindent hitt

Ha azt mondtad, hogy nem jössz
Én akkor is vártalak
Hívtam vagy űztem a felhőt
Csak azért, hogy lássalak

Álmomban mindig ott voltál
Ahol kerestelek téged
Elhittem, hogy enyém a nyár
S megmaradhat örökre

S most előttem gyorsan őszül a táj
Falevelet sodor a szél
Árva levél, ha messzire száll
Mint a múlt, vissza nem tér

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés