Megint veled álmodtam, s bár csak egy percnyi volt és riadtan ébredtem, mégis jó volt, ahogy átöleltelek…álmomban. Korán keltem, nem tudtam már visszafeküdni oda, ahol nem vársz…Hiába bújnék takaróm alá, az az  ölelés elillant kép volt csupán.

 De… Később megszólalt a kaputelefon. Ahogy ugrottam a hang felé, még igyekeztem kiverni a gondolatot a fejemből…de meghallottam a hangod. Csak egy szót, egy nevet, de szebb volt nekem, mint megannyi madár éneke. Remegtem a boldogságtól és félelemtől egyszerre. Az ajtó mögött próbáltam összeszedni magam. Hallgattam a liftet, ahogy egyre magasabban van és… Ahogy közeledtél, úgy hagyott el eszem. Annyira érezni akartalak, hogy már meg sem próbáltam gondolkodni. Csak hagytam, hogy érzéseim vezessenek…és Te. Karjaid közt elvesztem és hagytam… Nem hagytam, akartam, hogy boldoggá tégy. Régen elfelejtett csókok találtak rám, régen elfelejtett szenvedély hozta lázba lelkem és testem is. Szeretlek és ezzel visszavonhatatlanul megadtam magam a szívemnek. Nyert és átvette az irányítást a józan ész felett.

Egyszer vége lesz megint. Tudom. Akkor is tudtam. Most is. Majd megszólal a lelkiismereted. Vagy csak nem érek majd neked annyit, hogy hazudj. De még ne engedj el! Még ne! Még érezni akarlak…ha lehet…egy életen át!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés