| Kislányként azt képzeltem, a herceg, mint a mesében…Ha nem is fehér lovon, ha nem is szőke…Aztán ahogy felnőttem, már nem hittem a mesében. Nem hittem, hogy egy herceg majd eljön és beleszeretek. Nem volt ideálom, csak elképzeltem magamnak azt, akit tudnék szeretni. Nem az arcát, nem a hajszínét, azt sem, hogy autóval vagy gyalog jön-e. Egyszerűen csak azt, hogy mellette boldog nő leszek. Éltem szabadon, éltem vágyaimnak, nem másoknak és kinevettem a herceg-álmokat…
Aztán…Karjaid közt nem értettem miért más minden álom. De megtagadtam.
Éltem tovább, de minden megváltozott. Évek múltán megfáradva idéztem csak fel az elképzelt hercegem, úgy aludtam el…és az éj arcot adott neki…a tiédet…és mikor másnap szemedbe nézhettem, annyi év után, már értettem miért volt más minden álom akkor, régen.
Most pedig eszembe jutott a mese, A kis herceg…egy részlete…Hiszen te vagy az, aki megszelídítettél… Akkor pedig te vagy az én kis hercegem. Az, aki mellett boldog nő lehetek…ha nem is vagy velem.
| |