Mikor éjjel végre lefekszem az ágyamba, végig gondolom a napom, a következő napom, és hálás vagyok a sorsomnak, hogy életed utamra sodorta. Mosolyod szavaiddal font erős kötelébe kapaszkodtam, hogy utamra visszatérjek, ahová tartoznom kell.
Előtte vártam az éjszakát, hogy végre álmaimhoz bújjak, s bár tudtam, hogy a valóság ajtaját nem nyitja semmilyen kulcs onnan, mégis kellett, hogy elfedje még önmagam elől is.
Most az éjjelt ha várom is, csak azért, mert rád gondolva aludhatok el, és kipihenve magam új remények ébresszenek az igaz világba. S bár lehetnek könnyek, félelmek, aggódás…de valahogy mégis naponta ragyog fel a gondolat, hogy ott vagy valahol, talán közelebb, mint gondolnám…S ha megváltoztatni nem is tudod az életem, de látásom igen. Olyan egyszerű a képlet: összegyűjtötted a szivárvány színeit, melyek könnyeimen törtek a fényből, s ezt ragyogtattad előttem meg, hogy azon keresztül lássak magam körül mindent….
S én látom, színes lett a világ, kedves a szó, számtalan virít a virág, s ha néha könnyezem is, csak újra a fényt töri meg, s még színesebben látok a szivárványodon át…

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés