Csak azért is!

Dideregve bújnak egymáshoz
az őszi esőben a falevelek
szél fútta le őket a fáról
hogy betakarják az alvó földet

S ott állt meztelen a fa
szégyenkezve hajolt a szél előtt
majd ágait nyújtózva próbált
szétseperni sötét felhőt

S gondolva egyet szembeszállt mindennel
évszakkal dacolva már megtörhetetlen
talál egy apró fényt, mit magában megnöveszt
esőcseppel öntözi, s táplálja derűvel

S mikor már senki sem várja
mikor az őszre tél vonul
ő dacból , majd akkor is
újra virágba borul

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés