Még hallom a dallamot...Akkor nem lehetsz olyan messze lelkemtől. Az a dallam, ami a boldogságé és állandó. Belülről szól és hallom, mióta újra beléptél világomba és megfogtad kezem, hogy magaddal vigyél a fényre, hogy érezzem melegét a Napnak. Az a dallam, mely nyugalmam őrzi, mikor vihar vesz körül, s én egyedül állom harcát. Több van benne, mint egyszerű hangok. Hangszer a szív, s egyszerre játszik rajta megannyi érzés egyben, melyet  Te növesztettél bennem, s olyan lett, mint gyermekkorom hétszínvirága. Varázslatos. Minden szirma mást és mást ad. Ezért olyan csodálatos a dallam is. Leírhatatlan. Csak az értheti, aki szívében, lelkében ugyanúgy érzi, hallja. Csak aki szeret, önzetlenül, s fogják a kezét. S ha hallom a zenét…akkor még fogod a kezem.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés